A SZOVA Nonprofit Zrt. 2024-ben is gondoskodik a lebontott karácsonyfák elszállításáról.
2023. decemberében fenyőfagyűjtőket helyeztünk ki a város tömbházas övezeteiben.
A környéken élők ezekbe helyezhetik el a teljes mértékben lecsupaszított karácsonyfákat. A gyűjtők tartalmát napi szinten ellenőrizzük, szükség szerint ürítjük. Január 31-én a fenyőfagyűjtő pontok megszűnnek.
A családi házas területeken – a korábbi évekhez hasonlóan – nincsenek kijelölt gyűjtőpontok, a szombathelyiek az egyes körzetekhez rendelt gyűjtőnapokon tehetik ki ingatlanjuk elé a feleslegessé vált lebontott fenyőket (díszek, égősor, karácsonyfa tartó, stb. nélkül). Elszállításukra két-két alkalommal kerül sor januárban és február hónapokban, az övezetek és dátumok listája az alábbiakban olvasható.
Fontos, hogy az érintettek a fákat csak a szállítás napján reggel 7 óráig helyezzék ki az utcára és ügyeljenek arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos- és gépjárműforgalmat, illetve a parkolást.
Természetesen a lakosság a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a Körmendi úti hulladékudvarban is elhelyezheti díjmentesen a kidobott, lebontott fenyőket. Ez a lehetőség január 31. után is rendelkezésükre áll.
Íme a körzetek és az időpontok:
Tisztelt gépjárművezetők!
A közelgő ünnepnapokra tekintettel az alábbiak szerint módosul a szombathelyi fizető parkolás rendje:
2023. december 23. és 2024. január 1. között a parkolás díjmentes.
Az utolsó díjköteles nap: 2023.12.22. péntek, az első díjköteles nap: 2024.01.02. kedd.
Tisztelt Ügyfelünk!
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2023. decemberétől az Oladi Plató területén lévő utcákban élőknek is lehetőségük lesz igénybe venni a szelektív, úgynevezett „sárga zsákos” hulladékgyűjtést. Járatunk havi egyszeri alkalommal fogja összegyűjteni a kihelyezett szelektív hulladékot, 2023. decemberében ez a nap 15-e lesz. A 2024. évi időpontokkal kapcsolatban hamarosan honlapunkról tájékozódhat https://szova.hu/HULLADeKGAZDaLKODaSI_IGAZGAToSaG/Szerzodeskotes.html, az információk frissítésére legkésőbb 2023. december 20-ig sor kerül.
Azokban az utcákban, ahol biztosítani tudjuk a háznál történő kommunális ürítést, ott a járat a szelektív zsákokat is a házak előtt fogja felvenni. A gépjárművekkel nem megközelíthető utcákból a szelektív zsákok kihelyezését a gyűjtőpontokra a lakóknak kell megoldani a szállítási napokon. A járatok útvonalát és gyűjtőpontok helyszínét tartalmazó térképet csatoljuk levelünkhöz.
Természetesen nincs akadálya annak sem, hogy a továbbiakban is a területen lévő szelektív gyűjtőszigeten helyezze el a szelektív hulladékot, illetve lakossági ügyfeleink számára lehetőséget biztosítunk bizonyos hulladék fajták ingyenes leadására a Körmendi úti hulladékudvarunkon is. A leadható hulladékokkal kapcsolatban weboldalunkon részletes tájékoztatót talál a linkre kattintva: https://szova.hu/HULLADeKGAZDaLKODaSI_IGAZGAToSaG/uritesi_dijak_Szombathelyen.html
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a „sárga zsákba” csak azokat a szelektív hulladékfajtákat helyezze el, amelyek a zsákon feltüntetésre kerültek. Nem megfelelő hulladék kirakása esetén a zsákot kollégáink nem szállítják el, a kihelyezés helyszínén hagyják.
A szelektív gyűjtéshez szükséges zsákokat a Szombathely, Kőszegi utca 13. szám alatti ügyfélszolgálatunkon tudja átvenni. Kollégáink fél évre előre rendelkezésre bocsátják a szükséges mennyiségű zsákot.
Amennyiben élni szeretne a zsákos szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével, kérjük, hogy jelezze felénk!
Ha kérdése van, hívja a 94/900-475-ös telefonszámot, írjon e-mailt a hulladekgazdalkodas@szova.hu e-mailcímre, vagy keresse a SZOVA Nonprofit Zrt. ügyfélszolgálatát a Kőszegi utca 13. szám alatt.
A szolgáltatásnyújtás bővítésére vonatkozóan a helyszíni feltételeket időszakonként felülvizsgáljuk!
Aktuális híreinkről tájékozódhat Facebook oldalunkon, amennyiben követ bennünket! Klikk ide: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063527894882
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. tv. alapján a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság az elektronikus közzétételi kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti.
2009. évi CXXII. törvény
végrehajtásával kapcsolatos közzététel
A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről.
További részletek »