Változás

Hulladékgazdálkodással foglalkozó ügyfélszolgálatunk esetében kérjük, hogy a +36 1 776 7777 számon vegyék fel velünk a kapcsolatot.

Cégünkről

Ingatlankezeléssel, vagyonhasznosítással és városgazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokat végzünk önkormányzatokkal, gazdasági szervezetekkel, társasházakkal, magánszemélyekkel kötött megállapodások alapján.

Múlt

A cég egyszemélyes tulajdonosa Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A társaság a jogelődökkel együtt már több mint 50 éve lát el Szombathelyen városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.

Üzemeltetés

A SZOVA Nonprofit Zrt. üzemelteti a Műjégpályát, a Tófürdőt, a Kalandvárost, és a fizető autóparkolókat.

Aktuális

Útburkolati hibák javítása, készül a zebra

A SZOVA Nonprofit Zrt. munkatársai javítják az útburkolatot a Verseny utca és a Teleki Blanka utca kereszteződésében, az ott éktelenkedő méretes kátyú miatt.

Ezen kívül elkezdődtek a Metróhoz vezető gyalogátkelőhely marási munkálatai, a tervek szerint október végéig el is fog készülni az új zebra.

Szombathelyért dolgozunk!
 

Karbantartás

Tisztelt ügyfeleink!

Október 21-én, szombaton az Erdei iskola úti hulladéklerakó telep hídmérleg karbantartás miatt zárva tart.

Megértésüket köszönjük.

Folytatódott az őszi utcatakarítás

A szombathelyi közterület-felügyelet munkatársainak segítségével zárták le a 11-es Huszár úton a 106-110-nél lévő tömbbelső parkolóit, hogy az autók ne parkoljanak be a területre, így másnap azokat a részeket is sikerült megtisztítani, amelyeket évek óta eddig nem.

A takarítás közben a Szompark Kft. fametszési és parkfenntartási munkákat végzett, illetve kollégáink újrafestették az útburkolati jeleket, illetve alvállalkozó bevonásával a csatornákat is átmosták a területen.

A munkálatokat - kedvező időjárás esetén - október 17-én folytatják a SZOVA Nonprofit Zrt. munkatársai a Pázmány Péter körúton.

Szombathelyért dolgozunk!
 


Könyvelőt keresünk

A SZOVA Nonprofit Zrt. munkatársat keres könyvelő - adminisztrátor pozícióba.

Főbb feladatok, munkák:
• Ingatlanok kezelésével kapcsolatos könyvelési feladatok elvégzése, elszámolások elkészítése, folyamatok ellenőrzése,
• Parkolási tevékenységgel kapcsolatos könyvelési feladatok elvégzése, elszámolások elkészítése, folyamatok ellenőrzése,
• bank, pénztár könyvelés,
• vegyes tételek könyvelése,
• analitikus nyilvántartások vezetése,
• közvetített szolgáltatások számlázása,
• tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatások összeállítása,
• kapcsolattartás társosztályokkal.
 
Az álláshoz tartozó elvárások:
• középfokú közgazdasági szakirányú végzettség,
• szakma iránti elkötelezettség,
• precizitás,
• határidők betartása,
• betanulást követően önálló munkavégzés,
• felhasználó szintű Office ismeretek, könyvelő programok ismerete.
 
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
• mérlegképes könyvelői végzettség,
• szakmai tapasztalat, gyakorlat.
 
Amit kínálunk:
• modern munkakörülmények,
• támogató környezet,
• kihívásokkal teli, önállóságot és szakmai fejlődést biztosító munkakör.
 
Állás, munka területe(i):
• pénzügy, könyvelés,
• könyvelés.
 
ℹ Jelentkezés módja:
Kérjük, küldje el magyar nyelvű, fizetési igényt is tartalmazó önéletrajzát a hr@szova.hu e-mail címre.

 

A Váci Mihály utca is megtisztult

Több ember több géppel dolgozik azon minden nap, hogy egy tisztább és rendezettebb városban éljünk!

Elindítottuk az utcatakarítási akciókat, melynek lényege, hogy a közterület-felügyelet segítségével a lezárt út- és járdaszakaszokat, parkolókat komplexen tudjuk kitakarítani, a megszokott útvonalakon kívül.
Kedden a Váci Mihály utcára került sor, ahol a SZOVA Nonprofit Zrt. munkatársai a lefolyókat tisztították meg, utcát söpörtek és felfestették az út- és parkolójeleket az úttest két oldalán.

Két seprőautó, három kisebb seprőgép, valamint a SZOVA tizenkilenc munkatársa vesz részt a jelenlegi akcióban.

A Szompark Kft. munkatársai pedig megnyírták a házak előtti sövényeket és bokrokat.

Folytatás a következő hetekben a 11-es Huszár úton, a Pázmány Péter körúton, a Szent Gellért utcában, a Vörösmarty utcában, valamint a Király utcában.

A lakók és a közlekedők türelmét és megértését kérjük.

Szombathelyért dolgozunk!
 


..37 38 39 40 41 42 43 44 ..

Közzététel

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. tv. alapján a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság az elektronikus közzétételi kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti.

2009. évi CXXII. törvény
végrehajtásával kapcsolatos közzététel

A köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről.
További részletek »

Pályázatok